Kicsit elmaradtam!

Sziasztok! Bocsesz, kicsit elmaradtam a blogolassal az elmult héten. A múlt hétvégétől, egész a hét közepéig gyakorlatilag önmagam korlátainak tesztelésével voltam elfoglalva.
Az úgy kezdődött, hogy Wulfran nevű francia haverommal lementünk a Fregattba múlt pénteken

ami persze abba torkollott, hogy egész jól éreztük magunkat. Kikezdtünk pár csajjal, akikről persze utóbb kiderült, hogy férjnél vannak, pasijuk van, vagy csak egész egyszerűen leszbikusok. Szóval jól éreztük magunkat. Én olyan hajnali három körül értem haza, és valami olyan oknál fogva, amire már nem nagyon emlékszem másnap fel kellett kelnem viszonylag korán. Jah tudom mára, Sal-t kellett kivinnem a reptérre (milyen jó, hogy vissza olvashatom a saját blogomat!), így sikerült vagy két órát aludnom. Ez az ökör Wulfran meg felhiv délután, hogy húzzak le a Hooley's-ba mert inni kell. Én mostanában viszonylag limitálom az alkohol bevitelemet, de egy ilyen invitálásnak nem tudtam ellenállni. Utóbb persze kiderült, hogy szombaton nem dolgozik a Carlie, így ugrott a fuvarom hazafele, szóval végül alkoholmentes sörrel mérgeztem magam. Már egészen belemelegedtünk ott a nagy diskurálásba, majd felhivott a Catrina, es meghivott a mar honapokkal ezelőtt lebeszélt lakásavatóra. Arról is írtam korábban, említésre nem igazán volt méltó, de arra jó volt, hogz ne tudjam magam kialudni. Hajnali négytől fél nyolcig tudtam aludni, majd fel kellett hívnom a Dennis-t és elmentünk lőni.

Idáig ismeritek a sztorit, ám a java csak ezután következett. Délután felhívtak a suliból, hogy lenne egy ír srác, akiért le kellene menni a reptérre. Nosza, mondom, legalább nem svéd, akkor már csak jó ember lehet. Mint kiderült egyáltalán nem tévedtem. Azt azonban elfelejtették velem közölni, hogy a gép késik, és este tíz helyett fél egyre érkezett meg, elkeveredett a srác csomagja, egy órán keresztül kerestük, kettőkor el is indulhattunk a reptérről El Cajon City-be. Leraktam a szállásán, majd kitalálta, hogy éhes, így hajnali három körül elmentünk egy Denny's-be kajálni. Közben egyfolytában azt hallgathattam, hogy mekkora buli hely volt a suli tavaly, amikor ő itt volt, és csinálta a PPL-jét. Öröm volt nézni, másnap hogy fagyott le a mosoly az arcáról, látván a változásokat. Bulihely? Pofám leszakad.

Hétfő reggelre annyira fáradt voltam, hogy aludni sem tudtam, csak forgolódtam az ágyamban kb fél öttől nyolcig, majd felkeltem és elmentem a Mick-ért (az ír gyerek) a szállására és bevittem a suliba. Ez ott rögtön nekiállt haverkodni az olyan emberekkel, akik nekem három hónap után sem tudják, még a kontinenst sem ahonnan jöttem. Aztán kiképezték az új rendsyabályokra és akkor már nem volt annyira virgonc. Én meg kárörvendően röhögtem rajta. Délután tanulni próbáltam, majd visszavittem a srácot a szállására, ahol kitalálta, hogy menjünk este a fregattba. Oda lejött a Daniel nevű haverunk, akit ő tavalyról ismer, én pedig egy bonyolult történet kapcsán, és az a barom meghívott minket a házibulijába. Sajnos nem én vezettem, ellenkező esetben rég hazahúztam volna, így azonban csak úsztam az árral, és kénytelen voltam hajnalig inni. Reggel nyolckor borult ki teljesen a bili (nem aludtunk egesz ejjel), és elkezdtem könyörögni a Mick-nek, hogy vigyen haza, mert már beszélni nem tudok. Végül megszánt a srác, hazavitt, ahol elájultam, és délután kettőkor tértem magamhoz, majdhogynem fáradtabban, mint ahogy lefeküdtem. Kedden azonban július 4-e volt, és nem tehettem meg, hogy kihagyom a beach partit. így ismételten felkerekedtem, majd a parkolóhelytől gyalogoltam másfél mérföldet a beach-ig, ahol már várt a Nick, két másik teljesen őrült és annál sokkal részegebb ír kollega társaságában. Azokkal flangáltunk fel-alá a beach-en, szereztünk pár telefonszámot, aztán a Nick elájult. Valamennyire életet leheltem belé, annyira, hogy hazatámolygott, én meg ottmaradta egy csapat 17 éves iowai katolikus bombázóval. VESZÉLYES HELY EZ AZ AMERIKA GYEREKEK!!!

Még a parton összefutottam az Anthony nevű haverommal, aki szintén az műszerét csinálja, kicsit dumáltunk, majd lementünk egy bárba, de én onnan leléptem olyan 11 fele, mert még hátra volt másfél mérföld gyaloglás a kocsihoz.

Nah EZEK után másnap a Stage III check-en, ami az IFR vizsga előtti utolsó ellenőrző repülés besüllyedtem 50 lábbal az egyik step down altitude alá. Hát én nem reklamáltam egy percig sem, hogy meghúzott, csak azon csodálkoztam, hogy egyáltalán megtaláltam a repülő elejét.

A hetem maradék része alvással, újabb repüléssel (pénteken) telt, majd tegnap lementünk PB Bar and Grill nevű szórakozóhelyre, ahol ismét begyüjtöttem egy telefonszámot, ám ez (ahogy az örök érvényű fordulat szól) már egy másik történet.

Na csövi, remélem még itt vagytok a környéken a hosszas hallgatás ellenére.

Pussz