Nem csalás, nem ámítás! Bizony ékezetekkel írok, méghozzá nem akármin, hanem a címben említett ACER laptopon. Ő az új barátom! Illetve... új? Helyesbítek, egyetlen. Tegnap vettem 800 dollarert. Amin pedig a legjobbat röhögtem, az ma reggel történt. Pontosabban, többminden történt ma reggel, de a laptoppal kapcsolatban a következőt kell elmesélnem. Csörög a telefonom, valami ismeretlen szám az. Nosza, mondom, hátha kiderül, hogy rám talált valami nagymellű szőke bombázó. Persze nem volt ekkora mázlim, hanem a bankom hívott. Én ott helyben magam alá csináltam, hogy valamit nem fizettem be, túlléptem a számlámat, büntetést kapok, vagy talán azon nyomban le is csuknak. Erre hosszas gombnyomogatás után közli velem a robot (naná, hogy robot volt, itt mindenhol robotok vannak a telefon vonalak végén), hogy erősítsem meg, hogy én fizettem ki tegnap 800 dollárt a számlámról. Csórikáim nem tudták mire vélni, hogy az eddigi qvasz bankszámláról, amin a legnagyobb elköltött összeg egy 60 dolláros fregattos piálás volt, most egyszeriben eltűnt 800 dolcsi. Gondolták, csak rácsörögnek erre a baromra, aki ha egyszer van némi pénz a számláján, rögtön elkölti valami ilyen hülyeségre.
De most legalább van számitógép, lehet nyugodtan, relaxáltan, ihlet-párnával a fejem alatt borzasztó mennyiségben blogolni.
Az elmúlt hétről annál sokkal több mesélni valóm, mint amit eddig leírtam, nem nagyon akad. Tanulás, készülés a szóbelire, meg a vizsga előtti harmadik ellenőrző repülésre, amely egy ugyanolyan vizsgából fog állni, mint a valódi. Ezen kívül minden nap voltam edzésen, igyekeztem nem kizárólag hamburgeren és hotdogon életben tartani férfias testemet és találkoztam a Nick-kel civilben.
Az úgy volt, hogy pár hónappal ezelőtt, miután befejeztük az IFR elméletet leültünk kb két órára a suliban átbeszélni azokat a témákat, amelyek nálam ismereti hiányban szenvednek, lévén hogy a PPL-t szeretve tisztelt hazámban teljesítettem. Nos, eme kedélyes beszélgetés hatására megjelent az elszámolásomban egy nagyságrendileg 200 dolláros tétel. Mostanra már ismerhetitek a reakciómat az ilyen és ehhez hasonló pénzügyi sokkhatásokra, de ismétlés a tudás anyja, úgyhogy: szem fennakad, vérnyomás 200, szemek vérben forognak, infarktus, gutaütés, robbanás, mentők, kórház, műtő...
Kulturáltan fogalmazva: Nem tudtam mire vélni a dolgot, így utánajártam. Kiderült, hogy minden egyes extra foglalkozásért a suli felszámol 40 dolcsit. Ezek után a továbbiakban kategorikusan elzárkóztam bármiféle külön órának még az ötletétől is, sőt ha bármelyik oktató felajánlotta, hogy elmagyaráz valamit, sikoltva menekültem. A Nick-et pedig egészen addig azzal szívattam, hogy belőlem akarja a leendő gyermekét egyetemre küldeni, amíg meg nem tudtam, hogy ő ebből mindösszesen 10, azaz tíz dollárt lát. Ezek után nemes egyszerűséggel le "hülye-barom-állat"-oztam, és felajánlottam, hogy ugyan már nem volna-é esetleg kedve valami kellemesebb környezetben, lehetőleg pálmafáktól és forróvérű, hosszúcombú latínáktól körülvéve, egy gyöngyöző korsó sör társaságában lefolytatni a következő szeánszunkat. így esett, hogy a hét vége felé, csütörtökön találkoztunk egy semleges helyen, és pálmafák alatt vettük át az anyagot, amelyet a leendő vizsgáztató kérdezhet. Hiányzott a sör, meg a forróvérű latínák serege, dehát egy tökéletes világban én már rég egy jumbo púpjában mereszteném amúgy sem elhanyagolható méretű hátsó tartozékomat. Ezen kívül pedig a Nick-ről kiderült, hogy teljesen jófej, és a végén nem fogadott el egy fillért sem. Ebből kifolyólag persze megigértem, hogy ha levizsgáztam, elmegyünk valahova, és bizonyos ésszerű korlátokig állom az alkohol fogyasztásának költségeit.
Az új svédekről nem is ejtettem még túl sok szót. Ja, lehet, hogy azért, mert igazán nem is lehet? Nekem kissé nyitottabbnak tűnnek, mint az eddigiek, ráadásul az egyikük vitorlázott is, így rögtön adódott közös téma. Meg az is közrejátszik, hogy ezúttal mindössze ketten vannak, kiegészítve egy kínai sráccal és egy indiai csajjal. Ebből következően meglehetősen jól informált leszek az elkövetkezendő idöszakban a világ jelenlegi legjobban fejlődő légiközlekedési iparágával rendelkező két régiót illetően. Igy csak arra tudlak titeket, süttürüttüket odakint figyelmeztetni, hogy lesz még olyan időszaka az életeteknek, amikor sajnálni fogjátok, hogy nem rugtatok be legalább egyszer a CsePeti-vel. Persze ez alól a Geri úgy érzem kivételt képez, de az most vizitúrázik, így tulajdonképpen nem is számít.
Viszont Saliba, a lakótársam elutazott a hétvégére San Franciscoba. Ez szombat reggel történt, és jómagam vittem ki a San Diego nemzetközi repülőtérre.
A történet előző este kezdődött, valamivel éjfél után, amikor a kocsmapilóta hazatámolygott az önkényesen Fregatt névre keresztelt, ismeretlen azonosítási számú vendéglátóipari egységből. Sal közölte, hogy ő másnap korán reggel indul, ezért majd jó előre felkel, hogy elkészüljön, de engem csak fél hatkor ébreszt, hogy elérjük a háromnegyed hétkor induló gépet. Egészen magasra húztam a szemöldököm, mert szokatlan volt tőle ez az átgondoltság, és tudatos tervezés.
Másnap reggel kopogás az ajtómon, majd az immár megszokottnak tekinthető akcentus kétségbeesetten, hogy:
Pítör, vi ár veri léjt! It's 6:05!
Az király, mondom, mert a srác még egy szál alsógatyeszban flangál és próbálja utolérni saját magát. Az egyetlen probléma, hogy az előző napi tervezés alapján, ő most épp a kávéját szürcsöli a reptér valamely kávézójában. Ehhez képest olyan óra húsz körül indultunk otthonról, és én megállapíthattam, hogy a 3.1 literes V6-os egész említésre méltó teljesítményre képes ha az ember tudja, hogyan kell megszólítani. Gyakorlatilag 15 perc alatt teljesítettük a mintegy 20 mérföldes távot, amely normál üzemeltetési paramétereket feltételezve legalább 35-40 percet vesz igénybe.
Most mondja valaki, hogy nem vagyok penge!
A tegnap este (most vasárnap délelőtt van, tehát szombatról van szó), nem tudom mekkora bekezdést érdemel, lévén hogy voltam ugyan egy házibuliban a Catrináéknál, és voltak is ott csajok... A hozzájuk tartozó boyfriend-ekből kialakított, kocsmapilóta-elhárító védőgyűrű kellős közepén. Dumáltam viszont egy csajozás szintján hozzám igen hasonló lábbeliben flangáló francia gyerekkel, akivel az este elején még nem sikerült anyanyelvi kapcsolatot kiépíteni, a vége felé viszont gyakorlatilag egész mondatokban sikerült kommunikálnunk a csigazabálók raccsolásában. Ismét meglepődtem saját agyam tőlem teljesen független képességén, amellyel egy egy nyelvet elő tud venni a helyéről, pár óra alatt leporolja, aztán szépen visszateszi oda, ahol eddig tárolta. A vicc az egészben, hogy ez a leg kevésbé az én személyes érdemem. Úgy értem, az szép lenne, ha tudatosan erőfeszítéseket tennék, hogy ezeket a nyelveket megtanuljam, szinten tartsam, időről időre elővegyem, mondjuk egy nyelvkurzus keretben, de sajnos nem ez a helyzet. Ez a tegnap este is úgy kezdődött, hogy nagy büszkén elraccsoltam a Wulfran-nak, hogy én biza beszélek fransziául, aztán snitt... Egy értelmes félmondatot nem tudtam kinyögni. Olyan szavak nem jutottak eszembe, hogy autó, meg menjünk, meg szomjas vagyok, szóval alap dolgok. Ettől persze teljesen elvesztettem minden önbizalmamat, és az este további részében egy árva francia szó nem hagyta el férfiasan ívelt ajkaimat. Aztán egyszer olyan hajnali fél három tájékán leültem a srác mellé és elkezdtünk beszélgetni... Franciául! Nála csak az én szemeim kerekedtek nagyobbra, és gyanakodva pislogott felém, hogy akkor mi volt az a hebegés-habogás pár órával azelőtt. Na nem azt mondom, hogy irodalmi szinten eltársalogtunk, de alapfokon meg tudtam vele beszélni, amit akartam, néha persze angol szavakkal keverve. így felbuzdulva gyorsan megállapodtunk, hogy valamikor a jövő hét folyamán összefutunk, kizárólag franciául beszélünk, és lemegyünk valami kellemes bárba "le plage" környékén.
Most viszont lépnem kell, mert jön lassan a Dennis, körülbelül 5 darab M16-ossal a truck-jában és megyünk lőni. Aki ismer, tudja, hogy szeretek lőni (aki még jobban ismer, azzal is tisztában van, hogy tudok is), és még sosem lőttem M16-ossal, úgyhogy alig várom!
A változatosság kedvéért ezúttal magammal viszem a fényképezőt, jó?
Még gyorsan, szemrehányón megemlítem, hogy mostanában ritkán jelentkeztek. Jól vagytok? Minden rendben?
Na majd gyüszök, addig is
Au revoir!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése