Én egy zseni vagyok!!!

De nem ám amolyan Einstein szintű átlagos, hanem valódi Überzseni! Itt tartózkodásom első komoly sikerélménye nadrágom sliccéhez kötődik. Amint azt a képeken láthattátok, egyenruhát vagyok kénytelen hordani, melyhez fekete nadrág is tartozik. Persze a suli nem ad egyenruhát, ők a témához mindössze az előírást biztosítják, a maradékot meg mindenki ossza be magának. Így otthonról jó előre hoztam magammal két rendesebb fekete nadrágot. A kicsit vastagabb, vászon jellegűvel nem is volt semmi probléma, azonban vékonyabb, selyem-szerű nadrágom slicce rendszeresen szétcsúszott alul. Így alakult, hogy kénytelen voltam elmélyülni a tű és a cérna használatának mélységeiben, és megpróbálkozni valamilyen frappáns, ámde egyszerű, valamint tartós megoldással, hogy az a nyomorult cipzár ne a legrosszabb pillanatban engedjen szabad belátást Garfield-os alsógatyám mélyebb rejtelmeibe. Nos, a mai nap során a második kísérlet aktív tesztelésére került sor, és örömmel jelenthetem, egyelőre teljes és totális a siker. Mi ehhez képest a relativitás-elmélet megalkotása! Próbált valaha Einstein cipzárt javítani? Király vagyok.

Na, most hogy így feldobtam magam, úgy döntöttem, rövidre fogom a mai bejegyzést, hiszen mire ti ezt olvassátok, otthon már szerda lesz, az pedig a hét közepe, amikor mindenki türelme a legalacsonyabb. Ennek tulajdonítom, hogy megcsappant a kommentálók száma is. Sebaj, majd megjön itt mindenkinek a kedve, annál is inkább mivel új rovatot vezetünk be. Közönség-kérdésünk kapcsán, a mai napon a következő problémára várunk választ.

Amennyiben megközelítés közben ráhúztuk a porlasztó-fűtést, helyesen cselekszünk-e ha elevation (vagy műszeres megközelítés esetén MDA) felett 500 lábbal, a landing checklist végén visszadugjuk? Elképzelhető-e, hogy a maradék 500 lábon lejegesedjen a porlasztó normál üzemeltetési körülmények között?

Remélem ez elősegíti a commentelők gyarapodását, valamint jómagam is megtudom, hogy ez az eljárás helyes-e szerintetek.
Múltkori postabontásunk kapcsán nem tértünk ki Catrina-ra, illetve az ismeretlen csaj hátterére. Nos ez nem olyan hosszú és fele annyira sem izgalmas, mint ahogy hangzik. Catrina egy derék, alkoholista leányzó, aki a fregattban dolgozott valamikor, mióta pedig eljött onnan, a törzsgárdát gyarapítja, mondhatni oszlopos tagja. Fényképet csak a pénteket követő bejegyzésben tudok mutatni róla. Komoly eszmei mondanivalójú fejtegetésekbe nem érdemes vele bocsátkozni, de hát ezt itt Amerikában jobban teszi az ember, ha megszokja. Ő volt az első, aki szóba állt velem a fregattban. Az úgy történt, hogy alkoholmentes sört kértem, és ezért elkérték az igazolványomat. 21 éves kor alatt itt úgy látszik büntetendő, ha az ember alkoholmentes sört iszogatva akar cool-nak látszani. Nos nekem akkor még csak az útlevelem volt az egyetlen elfogadható okmányom, így jobbára azzal kíséreltem meg igazolni magam. A fregattos csapos elfogadta, a mellettem ülő Catrina pedig udvariasan és kulturáltan megkérdezte:
- Az meg mi?
Hát nagyjából ennyi a háttere ismeretségünknek. Azóta én vagyok a magyar srác a társaságban.
Catrina egyik nőnemű haverjáról, Stephanie-ról érdemes még néhány szót ejteni. Ő valamikor tanult pár hónapig oroszul, ezért azóta a teljes kelet-európai blokk történelmének avatatlan szakértőjeként tiszteli saját magát. Néha felcseréli ugyan a régióban található országok sorrendjét, hogy ki-kinek a szomszédja, olykor-olykor pedig önkényesen távolabbi földrészek tájaival helyettesíti a ki-kimaradozó városokat, folyókat (ám csak legritkább esetben egész országokat). A társaság többi tagját általában ugyanolyan hidegen hagyja Magyarország földrajzi helyzete, mint a világ többi része. Azt még azért elmondanám, hogy az Amerikai észjárásban fellehető térképen egymással szomszédos országként van nyilvántartva Afganisztán, Irak, Irán valamint Korea (hogy abból kettő is van, azzal itt az átlagember nemigen foglalkozik).
A másik csaj Breanna névre hallgat. Két héttel ezelőtt, szombat délután úgy döntöttem, a lakásom körülményei túl sterilek ahhoz, hogy megfelelően tanulni tudjak (persze erről az öt napos maradék pizzán tenyésző penésznek alapvetően más volt a véleménye, őt azonban nem kérdeztem), így gondoltam, lemegyek a fregattba, és majd ott olvasom a könyvem, így legalább lesz némi élet körülöttem. Persze az alkoholmentes söröm iszogatása közben mellém csapódott egy kicsit részeg, azonban annál sokkal egyszerűbb lélekkel megáldott jóember, és komoly erőfeszítést tett, hogy szóval tartson. Nos ebbe az épületesnek csak nagy jóindulattal nevezhető beszélgetésbe kapcsolódott be Breanna és nőnemű haverja, azon a ponton, amikor a faszit próbáltam lebeszélni arról, hogy miután megmutatta a lábán, karján, mellkasán valamint a hátán található értelmetlenebbnél értelmetlenebb tetoválásait, megmutassa a seggén találhatót, mert azon fogok csak igazán beszarni (illatából ítélve ő maga már jócskán túl volt ezen tevékenységen). Breanna egész normális volt, ellenben a haverja két sör után olyan szinten volt berúgva, hogy nemhogy járni nem tudott egyenesen, de nézni sem. Az amerikaiakra esetenként jellemző, terjedelmes IQ-ra utaló, komoly érzelemkifejezésre abszolút alkalmatlan Stephen Segal arckifejezés, nála rekordokat döntögetett. A csaj állapotában olyan szinten volt ez a minden értelmet nélkülöző arckifejezés rákövülve, hogy szerintem még hányni is így hányt. Nos Breanna-val nem volt semmi említésre méltó probléma. Nem volt egy kis darab, de hát ezt az óceán ezen oldalán ne is várja el az ember senkitől. Megadta a számát azzal a kiegészítéssel, hogy nehogy azt higgyem, hogy neki pasija van, vagy le akar rázni, de nem fog nagyon ráérni jövő héten (hozzánk képest ez már múlt hét), de hétvégén majd reméli, hogy találkozunk. Hát ennyi a sztori. Én hívtam egyszer a hét közepén, csak hogy emlékeztessem magamra, aztán egyszer meg pénteken. Nem hívott vissza, de nem baj, mert a célzó computer már a következő target-re van fókuszálva.

Mára kb ennyi, majd holnap folytatjuk a rengeteg izgalommal
Csövi