LAX-Jumbo-Barbecue

Ahogy ígértem, a mai napon részletesebben tervezem leírni az elmúlt pár nap eseményeit. Ha jól számolom Hétfő reggel van, mire ezt olvassátok, így a nagy munkakezdés előtt, közben, vagy után, gondoltam adok nektek egy kis olvasnivalót.

A csütörtöki napomról már szóltam pár szót. Ígérem, ez lesz az utolsó komoly repülős leírás. Mielőtt befelhőztünk volna elszállt minkét navigációs műszerünk, kiderült, hogy az útvonalengedélyben rossz frekit kaptunk, úgyhogy kijutott a jóból a Cessna 9394D hajózószemélyzetének. Végül amint már leírtam megoldottunk mindent, leszálltunk, és azzal a lendülettel meg is javult minden. Senki, soha többé nem tudta reprodukálni a hibát. Mondjuk jellemző az itteni mentalitásra, hogy pozitív visszhangon kívül senki nem szólt egy vak hangot sem. Jól csináltuk, megcsináltuk. Csak azért írtam le, mert hát elvégre ez pilóta-blog is, vagy mifene, tehát álljon legalább egy bekezdésnyi repcsis leírás pár bejegyzésenként. Most pedig mazsolázzunk az elmúlt napok eseményei között.

Rendhagyó módon, ezúttal nem képaláírásokat fogok alkalmazni, hanem illusztrációként fogok képeket beszúrni. Remélem az élvezeti faktort nem rontja majd.

Szóval délután elindultunk Los Angeles felé az indiánnal.

Meg kell, hogy említsem, ugyanúgy megvan bennem az izgalom, valahányszor látom az autópálya felett kiírva, hogy Los Angeles, mint mikor először megpillantottam. Számomra valahogy hátbizsergetően hat, hogy egy olyan hely van karnyújtásnyi távolságban, amelyeket filmekbe lehet látni. Nem tudom, talán majd elmúlik egyszer, de egyelőre még csak két hónapja vagyok Amerikában, szerintem belefér. Az autópályán van egy sáv, amely olyan autóknak van fenntartva, amelyekben két vagy több személy utazik.

Ezen a képen egész jól látszik, hogy, a tőlünk jobbra eső sávban az autók tömött sorokban állnak, miközben mi, a Looser, nemzetközi jelzésével a homlokunkon nagy sebességgel elhaladunk mellettük. Így jártak. Egyébként hozzá kell tennem, hogy L.A.-ből alig láttunk valamit, hiszen mindkét alkalommal csak a reptérig mentünk el, utána igyekeztünk vissza.
Ha eddig azt mondtam volna, hogy az amerikaiak nem normálisak, ez Los Angelesre a szó legszorosabb értelmében fokozottan érvényes. Ezt az új bogárhátút az odafele vezető úton kaptuk le. Most döntsétek el ti, vajon normális-e aki ilyen feliratot tesz rá.

Szórakoztatónak szórakoztató, nade, nóóóóóórmááááááális???

A reptéren kezdődtek a kalandok. Szeretve tisztelt szüleim számára megemlíteném, hogy ami repülőtereken mi a közelkeleten jártunk, eltörpülnek a LAX-hoz képest. A forgalom pedig csak egy kicsit volt kulturáltabb, mintha egy lebetonozott lőtéren tankokkal próbálnák az emberek lerombolni a másik járművét. Persze a Deske gépe késett, így az indián kiszállt, hogy majd megtalálja, én pedig rendületlenül róttam köreimet, mit sem sejtve, hogy megszegem a reptéri járművek íratlan szabályát, miszerint tizenöt kör után be kell lépni a szakszervezetbe. Az én bónuszaimmal jövő héten folyósítják a nyugdíjamat. Szaszeroljátok ki kb hányszor mentem körbe. Sajnos vezetés, valamint a Chevy, és benne jómagam testi épségének veszélyeztetésére irányuló támadások elhárítása közben nem sikerült jó képet csinálnom. De megpróbáltam.

Végül összeverbuváltuk a társaságot, és elindultunk vissza, az angyalok városából vissza San Diegoba. Az út eseménytelenségben telt, de jó volt kicsit hazagondolni, megtudni, hogy Szegeden verseny volt (ahogy elmondta, nem valami nagy sikerrel), valamint, hogy Európa kellős közepén még mindig áll egy kis ország, ahová bármikor haza lehet menni. Ma kissé érzelgős vagyok úgy érzem.

Na mindegy. Első éjszaka Deske megismerte a Fregattot, melyről nyájas olvasóim már annyit hallhattak, majd hazatértünk szerény hajlékomba. A felkészültségről álljon itt egy dokumentáció.

Hajnali négyig beszélgettünk, és fogyasztottuk a készletet. Ezután jómagam a pénteki szimulátoron megtapasztalhattam, hogy ha az ember igazán takarékoskodik a mozdulataival három órányi alvás, valamint megfelelő mennyiségű ital elfogyasztása után, kitűnő ILS-t lehet repülni.
Dezső látogatásának még egy komoly hatása volt, hogy meglátogattuk a Gillespie field-en található repülő múzeumot.

A meglepetések napja lévén pedig álljon itt egy kép arról, mit is találhat az ember Amerika legtávolabbi végében egy eldugott kis reptéri múzeumban.

Az egész napot kitöltő fejtágító tanfolyamról nem tudok érdemben ilyen röviden nyilatkozni. Szerencsére a suli egyenruhájához nem tartozik sapka, mert már rég nem férne a fejemre. Rengeteg információhoz jutottunk a Dezső révén. Majd egyszer összeszedem a gondolataimat, és leírom ezeket az élményeket is. Ezúton üzenem egyébként mindenkinek, ha netán úgy alakul a sorsa, hogy Los Angeles vagy környékén kénytelen eltölteni pár napot, nyugodtan csörögjön rám.
Ja, és a számom 00-1-619-647-9937.

Eredetileg úgy volt, hogy a Dezső repülővel megy vissza L.A.-be (erről megtudtam, hogy a kiszakadt magyarok Loszi-nak mondják, ebből is megállapítható, hogy én nem vagyok kiszakadva), de aztán kissé elment az idő, ezért úgy határoztunk, hogy egyszer élünk, visszavisszük a szállodájába, és ott meg mi csövezünk egy éjszakát. Így maradt idő egy kis tengeri herkentyűs vacsorára lent San Diego belvárosában, majd utána látogatás a belvárosi Fregattban. Kissé elszontyolodtam, mert rájöttem, hogy (Chuck Norris-ra utalva) a belvárosi Fregatt háromszor lepörgőrúgja az enyémet. Amúgy ha valaki nem ismeri a Chuck Norris-os sztorikat, felhívnám a figyelmér a jobb oldalt található, kibővült linkekre. Találkoztunk Yoshival, és a Deske megállapíthatta, hogy két nap San Diegoban messze felülmúlja a 78 nap Anchorage-t. Úgy legyen. Az út leírását vissza L.A.-be az eseménytelen éjszakai utazás címszó alatt lehet fellelni bármely komoly lexikonban.

Hát én most visszaolvastam ezt a mai bejegyzést, és megállapítottam, hogy enyhén szólva nem sziporkázom. Ennek oka azt hiszem, hogy egész kimerítőre sikerült ez a két nap, és most épp regenerálódom, valamint, hogy az igazán komoly élményt a beszélgetések jelentették. Rengeteg mindent megtudtunk a távolkeleti munkákról, a repülésről, a személyzetekről.
A jegyzőkönyv kedvéért meg kell, hogy említsem, sok-sok-sok évvel ezelőtt, az én álmaim netovábbja a Jumbo volt, közelebbről pedig a 747-400-as. Most pedig, hoy két napig egy valódi Jumbo pilóta társaságát élvezhettem, elgondolkodtam, miért is száműztem eddigi hosszútávú terveimből ezt a repülőt.

Na mindegy, vegyétek úgy, hogy annyira együtt érzek veletek, hogy nekem már ma, amikor e sorokat írom, hétfő van. Ennek köszönhető a szokásosnál kissé laposabb stílus.

Ja, még egy élményem volt. Hazajöttünk, és én leültem tanulni, és teszteket oldani. Az egyik feladatban volt két komolyabb szám, amit el kellett volna egymással osztani. Lusta voltam felállni a számológépemért, de gondoltam sebaj, kiszámoljuk papíron, amúgy sem árt egy kis fejtorna. És láss csodát, kiderült, hogy úgy elfelejtettem papíron osztani, mintha az agyam helyén is hamburger lenne. Az semmi, de rájöttem, hogy szorozni, és kivonni se tudok komoly sebességgel papíron. Hát ezen kicsit meglepődtem, úgyhogy a maradék estét általános iskolai matekpéldák kitalálásával, és megoldásával töltöttem. Mondtam már, hogy Amerikában meghülyül az ember? Hát én nemhogy lejtőn haladok a teljes és totális elhülyülés feléy, hanem szabadesésében közlekedek.

A barbecue- ról is kellene pár szót ejtenem, de egyrészt most már mást is kellene csinálnom, mint itt agyalni, hogy mit írjak, másrészt pedig nem akarom fájdítani mindenki szívét. Ezért álljon itt csak két kép dokumentáció gyanánt.

Deske vazze, ezt kihagytad!

Jah, még egy szó a rólam készült képek kapcsán. A szám jobb oldala egy régi gyermekkori trauma kapcsán kontrollálhatatlanul felhúzódik, mikor tudatalattim fényképezőgépet észlel közvetlen környezetemre.