Köszönöm szépen, jobban vagyok.
Történt ugyanis, hogy pénteken megbetegedtem. Teljesen hirtelen és váratlanul jött az egész. Este még nagyszerűen éreztem magam, lementem a fregattba, aztán olyan éjfél körül elkezdtem magam kellemetlenebbül érezni. Szédültem, kissé fáradékonynak is éreztem magam, a közérzetemmel akkor még nem volt gond, de megmondom őszintén, kissé aggódni kezdtem, hisz soha nem lévén még orvosnál itt messziföldön, nem igazán fült hozzá a fogam. Pedig ekkor még nem is sejtettem, hogy állapotom mennyivel rosszabbra fordul, pár óra leforgása alatt. A szédülést még csak-csak elviseltem, de a közérzetem is egyre romlott, fáradt lettem, a gyomrom is háborgott, bizonytalanná váltam. Arra gondoltam, hogy valami pszichoszomatikus tünetegyüttesem lehet, mert észrevettem magamon, hogy komoly filozófiai fejtegetésekbe kezdek ismeretlen emberekkel. Végül olyan hajnali három körül Dave, az egyik pultos srác, látta hogy már elég kellemetlenül vagyok, és felajánlotta, hogy hazavisz. Máskor is előfordult már, hogy ő vitt haza, úgyhogy nem aggódtam túlzottan. Nyilván érezhette, hogy mennyire ódzkodom egy esetleges kórházlátogatás gondolatától, ezért, bár bizonyára látta milyen súlyos az állapotom, saját belátásomra bízta az ügyet, és fel sem ajánlotta, hogy menjünk dokihoz éjnek évadján. Otthon aztán már elvetettem a pszichoszomatikus tünetek gondolatát, inkább valamiféle gyomorfertőzésre gyanakodtam. Elég kellemetlen éjszakám volt. Hát még a másnap reggel. Rettenetes, szaggató fejfájás gyötört, étvágytalan voltam, a közérzetem pedig ki se látszott az ominózus kétéltű hátsó traktusa alól. Nagyon aggódtam az állapotom miatt, és csak remélni tudtam, hogy sok folyadékkal kikúrálhatom magam. Végül bejött a folyadék-kúra. Késő délutánra már sokkal könnyebben éreztem magam, az étvágyam is javult, a fejfájásom bár nem múlt el nyomtalanul, de erős szaggatásból könnyebb, tompa sajgásba ment át. Mindent összevéve, bár halvány sejtelmem sincs rövid lefolyású betegségem kiváltó okairól, nagyon megkönnyebbültem, hogy ilyen gyorsan és látványosan javult az állapotom.
Most azonban már szinte teljesen felgyógyultam, úgyhogy csapjunk is a patás állatok közé.
SeaWorld témakörhöz. Sokan mondják, hogy Amerika a lehetőségek hazája, na de ami velem történt ma reggel, már szinte túlzás. Nyugodtan, mit sem sejtve üldögélek kedvenc dineremben, mikor csörren a telefon. Egy kellemes női hang magyarul a fülembe susogja, hogy ott van nála az egyéves SeaWorld bérletem, csak nem lesz ideje odaadni nekem személyesen, így volnék szíves adni neki egy levelezési címet, amelyre eljuttathatja a kért dokumentumot. Hát mi sem természetesebb. Kedves voltam, beszélgettünk, semmi közelebbi nem derült ki a történetből, és én csak azért akartam minél gyorsabban letenni, hogy a hölgy még azelőtt tudja postán feladni a bérletet, hogy az ápolója ebben megakadályozná. Utóbb persze kiderült, hogy mint oly sok másban itt az egyesült államokban az indiánlány leze van a dolog mögött. Elnézve a kapcsolatrendszerét, már tudom, hogy néha ezért olyan nehéz elérni telefonon, mert a Bush, és a Bill Gates felváltva próbálnak vele jó kapcsolatban lenni, hiszen egész kontinensek sorsa múlhat azon, hogy az indiánlány éppen megorrol-e valakire. Egyébként úgy tűnik most már belátható időn belül eljut San Diegoba is, csak még a Svarci kért pár nap haladékot, amig kirúgja a Mexikói elnököt, aki épp nála csövezik, hogy megfelelően tudja fogadni az indiánlányt.
Lassan úgy érzem kezdjük utolérni magunkat sztorizás témakörben is. Most épp Baseball megy a 4-es csatornán.
Na ez megér egy bekezdést. Történt ugyanis, hogy San Diegoba vetett a sors. Ez mostanra mindenki számára nagyjából világos. Az amerikaiakról pedig, bár azt állítják, kedvenc sportjuk az amerikai foci, mindenki tudja, hogy titokban a Baseball az ász. Na és itt jövök én a képbe. Kitaláltam ugyanis, hogy baseball-rajongóvá nevelem magam, mivel pedig San Diegoban vagyok, nyilván a helyi csapat oszlopos szurkolójává kell válnom. Namost ha én akkor tudom, hogy egész nyomorult Amerika legcsököttebb, kétbalkezesebb, legnyamvadtabb, összeverbuvált kehes szanatóriumi ápoltjainak készülök szurkolni, hát egész biztos komolyabban megfontolom a döntésemet. Csórikáim felvánszorognak a pályára, a Yankees dobójátékosának arcán könnyek csorognak, a mentők készenlétben várakoznak, hiszen nem elég, hogy végig kell állni pár percet, de még azt a dögnehéz ütőt is fel kell majd valahogy emelni. Jön az első jelölt, ketten támogatják, míg a pályára lép, utána már saját magát kénytelen vonszolni a home base-ig. A stadionban egy pisszenés nem hallatszik, mindenki drukkol, hogy épségben odaérjen. De nem adja fel, sőt iszonyú erőfeszítéssel diadalmasan viszi az ütőjét, és nem a földön vonszolja maga után. A Yankees dobójátékosa bátorítóan biccent. Delikvensünk elér a pozíciójához, térdei remegnek, küzd a légszomjjal ütőjét már nem tartja oly diadalmasan, hanem fáradtan a vállára fekteti. A stadion őrjöng ezen teljesítmény láttán, hisz az előző két ápoltnak még a pályára sem sikerült lépnie, mikor elvitték őket újraéleszteni. Az ütőjátékos mögött guggoló ember csavart labdát mutat a dobónak. Az kikerekedett szemekkel néz
- Ennek? Ha eltalálom, engem itt kivégeznek szándékos emberölésért!
Csórikám közben áll, kétségbeesetten pislog. Tudja, már nem sokáig áll itt. Szíve rettenet kínok között próbálja a keringést fenntartani. A Yankees dobója megállapítja, hogy a guggoló faszi teljesen elvesztette maradék ítélőképességét is, és lassan, nagy ívben, szinte gurítja a labdát az ütőjátékosnak. Az koncentrál, nyelvét kidugja, érthető, hisz szeme előtt megannyi karika táncol. Majd ütőjét meglendíti. Persze a labdát nem találja el, viszont a guggolót jól hókon nyomja az ütővel. Hát így megy ez itt. A csapat neve egyébként San Diego Padres, hiszen ilyen napokon egy egész eklézsia imádkozik a testi épségükért.
Persze már nem válthatok csapatot, mert megvettem a baseball sapkámat, és az itt örök időkre kötelezi az embert.
Mai képünk pedig egyik büszkeségem. A fregattos számla. Tessék megnézni a nevet rajta. Eddie szerint komolyan gondolkoznak rajta, hogy lecserélik az ajtókat nagyobb kapukra, hogy az arcom könnyebben beférjen.
Na mára ennyi.
Csövi
Történt ugyanis, hogy pénteken megbetegedtem. Teljesen hirtelen és váratlanul jött az egész. Este még nagyszerűen éreztem magam, lementem a fregattba, aztán olyan éjfél körül elkezdtem magam kellemetlenebbül érezni. Szédültem, kissé fáradékonynak is éreztem magam, a közérzetemmel akkor még nem volt gond, de megmondom őszintén, kissé aggódni kezdtem, hisz soha nem lévén még orvosnál itt messziföldön, nem igazán fült hozzá a fogam. Pedig ekkor még nem is sejtettem, hogy állapotom mennyivel rosszabbra fordul, pár óra leforgása alatt. A szédülést még csak-csak elviseltem, de a közérzetem is egyre romlott, fáradt lettem, a gyomrom is háborgott, bizonytalanná váltam. Arra gondoltam, hogy valami pszichoszomatikus tünetegyüttesem lehet, mert észrevettem magamon, hogy komoly filozófiai fejtegetésekbe kezdek ismeretlen emberekkel. Végül olyan hajnali három körül Dave, az egyik pultos srác, látta hogy már elég kellemetlenül vagyok, és felajánlotta, hogy hazavisz. Máskor is előfordult már, hogy ő vitt haza, úgyhogy nem aggódtam túlzottan. Nyilván érezhette, hogy mennyire ódzkodom egy esetleges kórházlátogatás gondolatától, ezért, bár bizonyára látta milyen súlyos az állapotom, saját belátásomra bízta az ügyet, és fel sem ajánlotta, hogy menjünk dokihoz éjnek évadján. Otthon aztán már elvetettem a pszichoszomatikus tünetek gondolatát, inkább valamiféle gyomorfertőzésre gyanakodtam. Elég kellemetlen éjszakám volt. Hát még a másnap reggel. Rettenetes, szaggató fejfájás gyötört, étvágytalan voltam, a közérzetem pedig ki se látszott az ominózus kétéltű hátsó traktusa alól. Nagyon aggódtam az állapotom miatt, és csak remélni tudtam, hogy sok folyadékkal kikúrálhatom magam. Végül bejött a folyadék-kúra. Késő délutánra már sokkal könnyebben éreztem magam, az étvágyam is javult, a fejfájásom bár nem múlt el nyomtalanul, de erős szaggatásból könnyebb, tompa sajgásba ment át. Mindent összevéve, bár halvány sejtelmem sincs rövid lefolyású betegségem kiváltó okairól, nagyon megkönnyebbültem, hogy ilyen gyorsan és látványosan javult az állapotom.
Most azonban már szinte teljesen felgyógyultam, úgyhogy csapjunk is a patás állatok közé.
SeaWorld témakörhöz. Sokan mondják, hogy Amerika a lehetőségek hazája, na de ami velem történt ma reggel, már szinte túlzás. Nyugodtan, mit sem sejtve üldögélek kedvenc dineremben, mikor csörren a telefon. Egy kellemes női hang magyarul a fülembe susogja, hogy ott van nála az egyéves SeaWorld bérletem, csak nem lesz ideje odaadni nekem személyesen, így volnék szíves adni neki egy levelezési címet, amelyre eljuttathatja a kért dokumentumot. Hát mi sem természetesebb. Kedves voltam, beszélgettünk, semmi közelebbi nem derült ki a történetből, és én csak azért akartam minél gyorsabban letenni, hogy a hölgy még azelőtt tudja postán feladni a bérletet, hogy az ápolója ebben megakadályozná. Utóbb persze kiderült, hogy mint oly sok másban itt az egyesült államokban az indiánlány leze van a dolog mögött. Elnézve a kapcsolatrendszerét, már tudom, hogy néha ezért olyan nehéz elérni telefonon, mert a Bush, és a Bill Gates felváltva próbálnak vele jó kapcsolatban lenni, hiszen egész kontinensek sorsa múlhat azon, hogy az indiánlány éppen megorrol-e valakire. Egyébként úgy tűnik most már belátható időn belül eljut San Diegoba is, csak még a Svarci kért pár nap haladékot, amig kirúgja a Mexikói elnököt, aki épp nála csövezik, hogy megfelelően tudja fogadni az indiánlányt.
Lassan úgy érzem kezdjük utolérni magunkat sztorizás témakörben is. Most épp Baseball megy a 4-es csatornán.
Na ez megér egy bekezdést. Történt ugyanis, hogy San Diegoba vetett a sors. Ez mostanra mindenki számára nagyjából világos. Az amerikaiakról pedig, bár azt állítják, kedvenc sportjuk az amerikai foci, mindenki tudja, hogy titokban a Baseball az ász. Na és itt jövök én a képbe. Kitaláltam ugyanis, hogy baseball-rajongóvá nevelem magam, mivel pedig San Diegoban vagyok, nyilván a helyi csapat oszlopos szurkolójává kell válnom. Namost ha én akkor tudom, hogy egész nyomorult Amerika legcsököttebb, kétbalkezesebb, legnyamvadtabb, összeverbuvált kehes szanatóriumi ápoltjainak készülök szurkolni, hát egész biztos komolyabban megfontolom a döntésemet. Csórikáim felvánszorognak a pályára, a Yankees dobójátékosának arcán könnyek csorognak, a mentők készenlétben várakoznak, hiszen nem elég, hogy végig kell állni pár percet, de még azt a dögnehéz ütőt is fel kell majd valahogy emelni. Jön az első jelölt, ketten támogatják, míg a pályára lép, utána már saját magát kénytelen vonszolni a home base-ig. A stadionban egy pisszenés nem hallatszik, mindenki drukkol, hogy épségben odaérjen. De nem adja fel, sőt iszonyú erőfeszítéssel diadalmasan viszi az ütőjét, és nem a földön vonszolja maga után. A Yankees dobójátékosa bátorítóan biccent. Delikvensünk elér a pozíciójához, térdei remegnek, küzd a légszomjjal ütőjét már nem tartja oly diadalmasan, hanem fáradtan a vállára fekteti. A stadion őrjöng ezen teljesítmény láttán, hisz az előző két ápoltnak még a pályára sem sikerült lépnie, mikor elvitték őket újraéleszteni. Az ütőjátékos mögött guggoló ember csavart labdát mutat a dobónak. Az kikerekedett szemekkel néz
- Ennek? Ha eltalálom, engem itt kivégeznek szándékos emberölésért!
Csórikám közben áll, kétségbeesetten pislog. Tudja, már nem sokáig áll itt. Szíve rettenet kínok között próbálja a keringést fenntartani. A Yankees dobója megállapítja, hogy a guggoló faszi teljesen elvesztette maradék ítélőképességét is, és lassan, nagy ívben, szinte gurítja a labdát az ütőjátékosnak. Az koncentrál, nyelvét kidugja, érthető, hisz szeme előtt megannyi karika táncol. Majd ütőjét meglendíti. Persze a labdát nem találja el, viszont a guggolót jól hókon nyomja az ütővel. Hát így megy ez itt. A csapat neve egyébként San Diego Padres, hiszen ilyen napokon egy egész eklézsia imádkozik a testi épségükért.
Persze már nem válthatok csapatot, mert megvettem a baseball sapkámat, és az itt örök időkre kötelezi az embert.
Mai képünk pedig egyik büszkeségem. A fregattos számla. Tessék megnézni a nevet rajta. Eddie szerint komolyan gondolkoznak rajta, hogy lecserélik az ajtókat nagyobb kapukra, hogy az arcom könnyebben beférjen.
Na mára ennyi.
Csövi
3 megjegyzés:
Szevasz Buzikám!
A baseball közvetítés nagyon királyra sikeredett, ellenben a női hölgyekre utalás - Catrina és a másik, névtelen valaki - lóg a levegőbe...legalábbis nekem, hoiszen a korábbiakban nem találtam utalást rájuk vonatkozóan.
Több érdekes kép/videó kéne, ha lehet ne rólad, mert Téged ismerünk, de a környezetedet nem :)
pápá
Apuci
Very pretty design! Keep up the good work. Thanks.
»
Your are Nice. And so is your site! Maybe you need some more pictures. Will return in the near future.
»
Megjegyzés küldése