Szóval Oshkosh-nál hagytuk abba az előző elbeszélést. Úgy tűnik, én vagyok az egyetlen a suliban, aki elég hülye ahhoz, hogy komolyan gondolja, hogy elrepül oda. Pedig jó bulinak ígérkezik, kicsit verseny-feelingje lesz szerintem. Sátorozás a repcsi mellett, nomád körülmények, meg hasonlók. Már csak azt kell kitalálnom, pontosan hány rekesz sör fér be a repcsi hátuljába. Node messze van ez, sok guinnes lefolyik még addig a kocsmapilóta torkán (anyuci, apuci ne aggódjatok, ezek csak amolyan nyilas dumák, amikkel megpróbálok keményebbnek tűnni, mint valójában. Tudjátok, építeni kell az imidzset).
Guinnes-ről jut eszembe. Kelifornyiai (azért írom így, mert itt így kell ejteni) pályafutásom során először mentem le a Fregattba kicsit slamposabban. Ez azért nagy szó, mert aki ismer, az tudja, hogy én alapból farmer-póló-rövidújjú ing guru vagyok. Hát itt most láttak először ilyen felszerelésben, mire megjegyzi a Catrina (ne felejtsem el, róla még szó lesz lakásavató kapcsán), hogy:
- Na mivan? Californiai-zálódsz? Nem ezt szoktuk meg tőled.
- Mit tudsz te, kisautó? – mondom – Én már innen nyolcezer mérföldre Californiai voltam, csak ott küzdeni kellett érte.
Szóval ez a sztori. Itt ha valaki zsebes gatyát vesz fel, és hozzá begombolja az ingét az már jólöltözöttnek számít Olyan ruhákban, ami otthon a csöveseknek van, itt utasszállítókat vásárolnak, meg milliókat fektetnek be.
Valamit még akartam… Ja, a mérföld. Hát emberek, nem tudom ki volt, aki az amerikai mértékegységeket kitalálta, de szerintem csak jól meg akarta szívatni ezeket a tengerentúliakat. Azt a kuplerájt, ami itt összefüggéstelen, egymással még véletlenül sem osztható vagy felcserélhető mértékegységek terén van! Teljesen random-szerűen és értelmetlenül használják űrmértékre a gallon-uncia-liter-pint csoportosítás bármelyikét, sőt egyszerre többet is, ha épp ahhoz szottyan kedvük. Ha valami baromi nehéz, azt tonnákban mérik, de ha én véletlenül azt merem mondani, hogy 100 kiló vagyok, csak néznek rám a nagy bamba amerikai bociszemeikkel, amíg meg nem sajnálom őket, és méltóztatok átváltani fontra. De persze van féltonnás raklap, ami európai féltonna. Hogy hogy találják ki, mikor váltanak át melyikre szerintem ők se tudják. Szerintem úgy csinálják, hogy próbálkoznak valamelyikkel, és ha nem néznek rájuk hülyén, azt megjegyzik és ezentúl azt használják. Amerika!
Borzasztó csajozás rovatunk bevezetőjeként meg kell említenem, hogy a korábbi bejegyzésből csak „csaj”-ként ismert nőnemű homo americanus, továbbra is az ismeretlenség homályába burkolózik, mert se nem hívott, se nem volt lenn a Fregattban tegnap. Konkrétan lógva hagyott a kis nőszemély. Valaki, aki ismer, súghatott neki, hogy nem érdemes velem kezdeni. Pedig próbálom ám titkolni igazi arculatomat itt. Tudjátok, új világ, új kezdet, új múlt, stb. De biztos sugárzik rólam, hogy kéthónapnyi totális cölibátus után az első alkalommal a szegény alany túlélési esélyei az eltelt idővel fordítottan arányosak. Na mindegy, csak akad itt majd valami zsákmányállat. Egyébként a borzasztó csajozás a világnak ezen szegletében komoly rizikófaktort jelent. Egyrészt mert az ember sose tudhatja, hogy a csaj, egy esetleges szakítás után melyik pillanatban fog a rendőrségre rohanni, és feljelenteni szexuális zaklatásért (amit mi Európában gondolunk az amcsikról, hogy mindenért ész nélkül feljelentenek, beperelnek, üldöznek, lelőnek, elrabolnak, megerőszakolnak, az az utolsó szóig… igaz. Nem normálisak az hótsicher), másrészt mert a borzasztó csajozás során komoly szerencsefaktor szükséges ahhoz, hogy ne kizárólag borzasztó csajokkal akadjon össze a vadász.
Ungarische Girls, hol vagytok ilyenkor???!!!
Catrina lakásavatója. Meghívott a jövőben tartandó lakásavatójára.
Hah! Egy null ide! Azt hittétek, majd valami jó ki szaftos történetet olvastok, ami remélhetőleg humoros, de leginkább erkölcstelen, és lehetőleg gusztustalan is, mi? Kis perverzek. Csak azért utaltam rá, hogy elolvassátok idáig. Egyébként Andy nevű haverom egyszer meghívott egy egyetemi házibuliba. Hogy fogalmazzam meg. Ezekhez képest, amikor mi pocsolyarészegen fetrengünk a saját okádékunkban Dunakeszin, csupán kulturáltan szórakozunk. Tiszta állatba képesek átmenni amikor eleresztik magukat. Persze kocsival voltam ott, így nem ihattam, de így sokkal szórakoztatóbb volt nézni őket.
És hogy miért kellett kocsival menni? Mondtam az Andynek:
- Te figyelj már vazze, otthon tudok olyan utat, hogyha ezt a távolságot levezetem, hogy a buliba jussak, megállit egy faszi és asszongya: Passport controll!
Amerika nagy, mondtam már? Amerikában egyetlen dolog kicsi, az átlagos IQ (sőt, most hogy itt vagyok állítólag olyannyira lecsökkent, hogy két lehetőség közül készül választani a kongresszus. Vagy oktatási reformot vezetnek be, vagy engem deportálnak Kanadába. Ahogy őket ismerem, ez utóbbit fogják választani. Bár szerintem a Svarci már azzal is megelégszik, ha szép csendben elhagyom az államot.)
Na, nagyon elkomolytalanodtunk, pedig még egy csomó mindenről kellene írnom. De megkíméllek benneteket mára. Cserébe álljon itt egy kép a hozzátartozó lépaláírással.
Ez egy rafináltan beállított kép, amely azt sugallja, hogy épp sietek valahova, mikor az ismeretlen fotós lekapott. Pedig ha belegondolunk, ki az lenne az a szerencsétlen, aki engem fényképezgetne itt a nagy USA kellős bal partján, nem? Hát igen.
Na ezt még gyorsan elmondom. Fényképezésről jutott eszembe, hogy volt itt a reptéren egy repülőnap, ahol melóznom kellett. Eccercsak, gyün két kikent kifent csaj, arcukon rettentő mennyiségű vakolat. Voltak vagy tizenhat évesek (utóbb kiderült, első becslésem telitalálatként lett elkönyvelve), mellükön keresztbe vastag szalag. Na, mondom, ezeket tuti most választották meg polgármesterré, vagy ők a szomszéd ház közös képviselői, vagy nemtom mi, de más tuti nem lehet. Hát nem. Ők voltak a Junior szépségkirálynők. Azért van az a nagy színpad, hogy ne közelről kelljen a zsűrinek belélegeznie az arcukról lepergő ismeretlen eredetű fehér port (szerintem így csempészték a drogot Mehikóból a csajok). Szóval beültek a felügyeletemre bízott repülőbe, izegtek mozogtak benne kicsit, a velük levő 3 fogú tatter meg fényképezgette őket. Aztán kérdezik, nem akarok-e fényképet velük. Há, mondom, miért ne. Beálltunk a géphez, ezek ketten meg mellém két oldalról. Olyan szakavatottsággal csúsztatják karjukat a derekam köré, hogy lehidalok.
Cicamica, mondom, ha így folytatod, két év múlva téged lehet majd magányos éjszakákon letölteni az internetről.
Szóval elkészült a kép, megadtam az emilcímemet, hogy majd elküldik rá, persze lehet telálgatni volt-e foganatja. Én címeres ökör meg elfelejtettem, hogy három méterre tőlem a táskámban ott cincogott a fényképezőm. Hát ennyi ésszel pont jó helyre jöttem a világba. Na mindegy
Folyt köv.
Csövi
1 megjegyzés:
What a great site, how do you build such a cool site, its excellent.
»
Megjegyzés küldése