Jajaja...

Tudom én, hogy egy hete nem jelentkeztem, de gondolom mindenki átérzi a helyzetem. Konkrétan szinte mindenkivel felfüggesztettem a kommunikációt, aki nem tudott valamit közvetlenül segíteni, vagy valami nagyon okosat mondani. A svédek legújabb húzása, hogy még a diszpécser melóra is interjúvolódnom kell. Csak gratulálni tudok nekik hozzá.
Röviden: Fogalmam sincs, mi lesz ebből. Majd az idő eldönti.

Evezzünk inkább kellemesebb vizekre.
Szóval mostanában repülök, bőszen készülök a CPL vizsgára, ami jövő hét szerdára várható. Itt elég komolyan veszik ezt a dolgot. Terveznem kell egy útvonalat Gillespie-ről Van Nuys-ba ott fel kell pakolnom valami áruból annyit, amennyi a gépbe belefér, majd elvinni valami Oceanna vagy milyen helyre. Joe Leone lesz a vizsgáztatóm. Ha emlékeztek rá, ő vizsgáztatott IFR-ből is (azóta is szivat azzal a rossz felé fordult DME Arc-kal).
Ezt elmesélem.
Múlt héten ülök a könyvtár szobában (ne gondoljatok valami nagy dologra, kb 5m x 5m és van benne két azaz két könyvespolc, meg három JAA ATPL sorozat), írom az óravázlatomat, amikor belép a Joe, meg egy 40 körüli, nap-aszotta hölgy kedélyesen beszélgetve. Gondoltam csak megbeszélnek valamit. Amikor azonban leültek és a Joe elkezdte kérdezni az útvonaláról, amit tervezett, rájöttem, hogy ez bizony vizsga lesz a javából. Kérdezem kimenjek-e. Joe rámnéz, majd a hölgy tervezett útvonalára és ravasz mosollyal közli, ne menjek sehova, nem zavarok én senkit. Átpillantok én is az útvonalra, és látom, hogy ugyanaz, mint amit én kaptam. Joe rámnéz majd elkezdi végigkérdezni dolgot, de nem ám akárhogy. Szórol szóra azt, amit annó tőlem kérdezett. De komolyan. Szórol szóra. 100%-ban. És közben persze röhögött rajtam, ahogy elkezdett izzadni a kezem, meg minden bajom volt. Az volt ugyanis, hogy a csaj, enyhén szólva nem virított valami fényesen. Amikor nyolcadszorra is ragaszkodott a rossz válaszához, nem bírtam tovább és kimentem. Távolból még sokáig hallottam Joe kárörvendő kacagását. Később utánam jött, és még szivatott egy kicsit, amikor nekem is feltette a kérdést, amire elvárta, hogy kapásból vágjam a választ.
Most mondjátok meg, mit tettem én ez ellen az ember ellen...

A repülések jól mennek. Eltekintve attól, hogy ez az életúnt Nick a múltkor megint kitalálta, hogy menjünk a partvidékre gyakorolni.
Kitaláljátok?
Odafele, kilépve Montgomery Field légteréből, átváltottunk a 122.75-ös közös San Diego környéki frekire. De még be sem szólhattunk egy szót sem, amikor alattunk 200 lábbal elzúg egy cessna ami a hátunk mögül jött. Frankó... Balra tőlünk kb 300-400 méterre, azonos magasságon egy kétmotoros repül ellenkező irányba, szintén egy mérföldön belül jobbra tőlünk azonos magasságon 172-es szeli a levegőt. A távolban megcsillan a napfény egy repülőgépen amelyik nagy bedöntésű fordulókat gyakorol. Alattunk Miramarból felszállva C 130-as keresztezi a légteret (ahol voltunk a minimum magasság 3200 láb, mi 3500-on) Ezen kívül jelentkezik egy Cirrus, hogy ereszkedik valahonnan valahova, valamilyen magasságban. És akkor egy szót nem szóltam az északra tartó kisgépes forgalomról, amelyik nem a mi frekinken van, hanem SOCAL-lal múlatja az idejét, és északnak 6000 lábon, délnek 5000 lábon közlekedik.
- Te neked, mitől támadt az a ragyogó ötleted, hogy ma itt kockáztassunk? - fordultam a költői kérdéssel tanult kollegámhoz. Ő ártatlanul csak anyit mondott
- Nézd az óceánt, milyen szép csendes. Hát nem gyönyörű.
- De igen! - mondtam, és élesen jobbra döntöttem a gépet, hogy elkerüljük a PONTOSAN velünk szembe jövő, PONTOSAN velünk azonos magasságon közlekedő PONTOSAN két motoros repülőgépet.
Mondtam már, hogy a vérnyomásom meg sem rebbent, amikor kb 200 méterrel elszáguldott mellettünk?
Imádom San Diegot.
Ezt a mutatványt amúgy aznap még háromszor adtuk elő. Egyszer pedig Ramona felé megközelítéskor a mögöttünk repülő forgalom elvesztett minket szem elől. Megnyugtató volt, mit mondjak.

Amúgy a repülésemről jót vagy semmit, úgyhogy ugorjunk.

Asszem adós vagyok a beszámolóval Alize-ról.
Nos, történt hogy Los Angelesben időztem pár napot. Egészen konkrétan Van Nuys repülőterén vendégeskedtem. Mindenkinek tudom ajánlani a repteret, és a Steve-ék vendégszeretetét. Magyarokról van szó, akik szívesen látnak minden hazánk szülöttjét. Egy nagyon kényelmes szobát is a vendégek rendelkezésére bocsátanak. Egyetlen dolog hibádzik. Fürdőszoba nuku. Van egy ilyen amerikai mondás. Megpróbálom bevezetni.
Szoval forró dél kaliforniai nyára, elfogyott tiszta trikók, valamint alsónadrágok, no légkondi. És a mondás: You do the math (kb add össze).
Egy napot eltöltöttem a reptéren, másnap találkoztam Alize-zel, aki épp a PPL-jét csinálta. Első éjszaka csak dumáltunk, második éjszaka csókolóztunk. Harmadik nap megkért, hogy menjek hozzá haza ZUHANYONI!!! (megjegyzés: a harmadik nap nekem már a negyedik volt, ráadásul második nap elfogytak a pólóim)
Lezuhanyoztam, és hát mit mondjak. Alize-t levette a lábáról, ami a buké és enyhe koszréteg alól előkerült.
Még a sikerléményhez hozzá tartozik, hogy ezzel kor-rekordot is döntöttem. 39 év az eddigi legfelsőbb korhatár. Nem hiszem hogy egyelőre terveznem ezt túlszárnyalni.

Na nagyjából ennyit tudok most elmondani, inkább nem igérek semmit, mikor tudok legközelebb jelentkezni, mert látnivaló módon úgysem tudom tartani.
Egyetlen, ami vígasztal, hogy a papppa blogjánál, valamint Micky-ékénél még mindig jobbak vagyunk.

Na pusszanat mindenkinek.
Gondolom a bukém már eléggé