Nu pagadgyij! Vagy mi a szösz...

Haligali Evribadi!

Remélem kellemesen telt a szünet. Kipihentétek magatokat, meg engem.
Azonban minden jónak vége szakad egyszer, így mostantól ismételten nekiállhattok kibogarászni értelmetlenségeimet. Kissé berozsdásodtam az utóbbi időben, de majdcsak belejövünk lassan.

Szóval ott hagytuk abba a történet mesélést, hogy megérkezett a hugom und Edi az angyalok városába. Nem akarom fényezni magam, de pöpecre odataláltam. Útközben hangolgattam az oshkoshi szerzemény rádiómat. Gondoltam, ha már papírom van róla, hogy olvasni tudom a megközelítési térképeket, hasznosítom és kisilabizáltam belőlük, hogy a Swiss 40-Heavy melyik frekiken fog jelentkezni. Szép komótosan krúzingolok a 405-ösön, számolgatom, hogy nagyságrendileg negyed óra, és ott leszek, amikor reccsen a rádió.
- SOCAL approach, good afternoon, Swiss 40-Heavy descending to 7000.
Juhéé, gondoltam, a fiúk meghozták a túristáimat.
Ha akkor előre tudom, hogy ez az utolsó korrekt megszólalásuk a rádióban, talán kevésbé vagyok nyugodt. Amit a szakikám a rádión művelt, mondhatjuk borzalmasnak, rettenetesnek, félelmetesnek... De a lényegen nem változtat. Ha ezt ÉN művelem a kis 172-esemben, szerintem a Joe Leone még a levegőben kivág az ablakon. Előbb azt felejtették el, hogy Santa Monica után 110-es irányszögön kell tovább repülniük, majd a megközelítési engedélyből kifelejtették a 2500 láb magasség korlátozást, utána meg félreértették a torony frekit. Ami nem is lett volna akkora baj, de ami frekit visszaolvasott a főnök, az nem is a kommunikációra, hanem a navigációra fenntartott frekvencia csoportba tartozott. Ezúton üzenem a Swiss International A-340 szeméyzeteinek, hogy SOKKAL TÖBB ALÁZATTAL gyerekek. Ez veszélyes üzem, ezt már az Öcsi bácsi is megmondta, pedig ő nem repült 340-essel. Igaz viszont, hogy egész élete a repülésről szólt. És szól most is (Apuci, add át neki üdvözletem).
Szóval én kis naív gondoltam, innen már pár perc alatt kijutnak hozzám. Gondolnátok, hogy tévedtem? Szerencsére a gurító frekvencián maradtam, így hallottam, amint a Los Angeles nemzetközi repülőtér teljes irányítói személyzete ezt a két jómadarat próbálja valahogy elnavigálni a földön. Jól hangzana, hogy ezt is a két alumínium-cső-sofőr bénázta el, de a valósághoz hozzá tartozik, hogy többnyire vétlenek voltak. A sárgák voltak. A China Airlines-nak ugyanis sikerült mintegy 2000-2500 utast jó fél órán keresztül feltartania. Kb ennyien ültek ugyanis, a British, Swiss, Lufthansa, KLM, valamint a saját repülőgépük fedélzetén. És ezek csak azok voltak, akiket hallottam a rádióban panaszkodni. Én leparkoltam, felhívtam a szüleimet, besétáltam a terminálba, megnéztem hova fognak érkezni, elsétáltam, vettem egy fél liter üdítőt, megittam, ezek meg még mindig ott szenvedtek a gurulással.

No, engem ma éjjel nem hagynak blogot irni. De már legalább elkezdtem újra, holnap reggel folytatom.
Pussz